William Moseley – Candymag interjú

Beszéltünk William Moseley-val a Narnia időszakról, a hercegi szerepéről a The Royalsban, a nagyon is várt Kishableány adaptációról és a Carrie Pilby filmről is, amit már adnak a mozikban.
A legelső Narnia krónikái film Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény 2005-ben került a mozikba. Talán 5-6 éves lehettél akkor, de biztos vagyok benne, hogy ismered ezt az adaptációt C.S Lewis gyermek klasszikusából. William Moseley, aki akkor Peter Pevensie-t játszotta, most eljött hozzánk, hogy promótálja legutóbbi filmjét, a Carrie Pilby-t. Esélyt kaptunk rá egyik nap, míg bemutatták a filmet Manilában, hogy beszélgessünk egy kicsit a Narniáról, a The Royalsról, a mostani filmjéről és a Kishableány adaptációról is.
Világos és korán van a hotel bárjában, ahol a Caren Lissnes Carrie Pilby könyvén alapuló film sztárjára várunk. A többi sztárral ellentétben, akik nagy társasággal jönnek, William csak maga sétált be a bárba, pár perccel 10 óra urán. Egy gyors bemutatkozás után leültünk és neki is vágtunk.

A TELJES CIKK A TOVÁBB UTÁN OLVASHATÓ

Tovább olvasom

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Cikkek, Interjú DÁTUM: 2017.04.02.

William Moseley – Videók

Tegnap említettem, hogy 2 videót tudok belinkelni a tegnapi képekhez. 3 videóból vágtam ki képeket (It’s Showtime; ANC HD és MYX Phillippiness), de csak 2-hőz találtam meg a kódot, amivel betudom tenni ide az oldalra a videókat. Viszont már ezzel is előrébb vagyunk és rengeteg minden mesél nekünk William az új filmjeiről. Holnap még lesz egy cikk is vele kapcsolatban (:

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Interjú, Videók DÁTUM: 2017.04.01.

William Moseley – Képáradat

William Moseley-ről most elég sok hír van, hiszen most került a mozikba a Carrie Pilby és az A kishableány is idén várható a mozikban. William az utóbbi pár napban a Fülöp-szigeteken járt, ahol most a Carrie Pilby-t promótálta leginkább, az egyik műsorban viszont beszélt A kishableányról is. Ma 4 műsornak a képeit hoztam el, holnap ezekből 2-nek a videóit is láthatjátok (2-őt tudok csak belinkelni sajnos), utána pedig olvashattok még egy interjút is a színésszel. (:

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Interjú, Képek, Megjelenésképek DÁTUM: 2017.03.31.

William Moseley – A cuki fiú a szomszédból

Carrie Pilby csak egy átlagos fiatal lány New Yorkból, aki próbálja összeszedni az életét – nos, ha az a bizonyos fiatal lány éppenséggel a Harvard Egyetemről doktorál még 19 éves kora elő. Carriet, aki közösségben elég kínos személyiség, aki inkább olvas, aki a főszereplője a Carrie Pilby című filmben, Bel Powley (Egy tinédzser naplója) alakítja. A film végigköveti Carriet, ahogy kilép a komfort zónájából és közösségi kalandokba veti magát, hogy barátokat szerezzen és talán megtalálja a szerelmet. Ebben az excluzív videóban a karakter társadalmi szorongása nagyobb képet kap, mikor összetalálkozik az elég dögös szomszéddal, Cy-jal.
Talán nem mindenki tud azonosulni valakivel, aki az egyik legjobb egyetemen végez 18 éves korára, de szerintem sok fiatal lány tud azonosulni Carrie azon vágyával, hogy sosem hagyná el az otthonát. A szocializáció nehéz és elhagyni az otthonod, hogy új emberekkel találkozz, talán még nehezebb; ez az a valami, amit Cy elő hoz a klipben is. Miután elhívja a lányt egy bocsánatkérő vacsorára, Cy megemlíti Carrienek, hogy a “a hírnév itt egy kicsit remete módba megy”. És talán a lány tudja, hogy igaz, Carrie nagy haraggal távozik – nem éppen egy tökéletes romantika kezdete. Ezt mondta, valami azt súgja, hogy talán éppen ez a kis akció lesz egy nagyon jó szerelmi történet kezdete. (És nem azért mondom, mert Cy-t William Moseley játsza, vagyis a cuki fiú a Narnia Krónikáiból.)

A klip alapján Cy-nak eléggé meg kell dolgoznia az úton, hogy Carrie kegyeibe kerüljön. Carrie erős akarata és ellenszenve a szociális normákhoz az, ami lenyűgözte Susan Johnson rendezőt a projekthet, ami rövid ideig lesz látható március 31.-től és majd kérésre és digitálisan április 4-én jelenik meg. “Szeretem, hogy Carrie erős, intelligens és vicces fiatal hölgy, de teljesen törékeny, mint néhányan közülünk” – monta Johnson a Woman and Hollywood interjújában.
Nem meglepő, hogy Carry története nők által van elmesélve. Carrie Pilby leginkább az a film, amit nők készítettek nőkről és nőknek. Egy young adult könyvön alapul, a forgatókönyvet Kara Holden írta, Johnson rendezte és sok nő producer is közreműködött. Ráadásul még ugyanabban az interjúban Johnson elmondta, hogy a film női főszereplői és női kreatív csapata egy nagy kihívást is tettek a film elkészítéséhez. “Az, hogy felkeltsük az emberek figyelmét magunka, sokkal nehezebb, mint kéne” – mondja Johnson. Nos, mostmár figyelünk.

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Cikkek, Interjú DÁTUM: 2017.03.30.

Simon Pegg – Új projekt Nick Frosttal

Simon Pegg újabb és újabb meglepetéseket tartogat számunkra. A Hajnalvándorútjában Hős Cincz hangját adó színész idén újabb projektbe fog, lássuk csak mit tudunk jelenleg erről:

Már több, mint 3 éve, hogy Nick Frost és Simon Pegg együtt dolgoztak volna egy TV-s vagy egy filmes projekten, de a két brit színész rajongóinak már nem kell sokat várniuk egy újabb közös munkára.

“Simon és én már dolgozunk valamin. Próbálunk valami különlegeset összehozni” – mondja Frost. – “Ez a munka még folyamatban van és talán többet mondhatunk még az idén róla.”

Frost még a ’90-es években találkozott Pegg-gel, amikor is ugyanabban a mexikói étteremben dolgozott, mint Pegg barátnője; végül elég közel kerültek egymáshoz és Simon Pegg és Jessica Hynes írtak is egy szerepet Frost számára a Channel 4-en leadott minisorozatukba, a Spaced-ben. A show-t egy fiatal felfedezett, Edgar Wright rendezte és ők hárman még három filmben is dolgoztak együtt: Shaun of the Dead, Hot fuzz és a The World’s End, ami 2013-ban jelent meg. Együtt ők voltak a The Flavor Cornetto trilógia. 2014-ben gondolkoztak azon, hogy egy újabb trilógián fognak majd dolgozni, de még nem kezdték el… mostanáig.
Frost és Pegg társírók és szereplők is voltak egy 2011-es ufókomédiában, ami ugyanúgy, mint a Spaced, alapul szolgálhat a következő projektükhöz. És nem utolsó sorban azt is megemlítették, hogy ennek a két filmnek az összedolgozása is egy álomprojekt lenne számára, ha a pénz nem lenne hozzá opció.

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Cikkek, Interjú DÁTUM: 2017.03.13.

James McAvoy – Amit eddig nem tudtál róla

A Széttörve című film megjelenésekor a Buzzfeed készített egy interjút James McAvoyjal, melyben olyanokról faggatta a skót származású színészt, amit eddig nem igazán tudhattunk róla. 26 kérdést tettek fel neki és 26 választ kaptunk tőle:

1. Mi a kedvenc pizza feltéted?
Pepperoni

2. Kiskutyák vagy kiscicák?
Kiskutyák.

3. Melyik állathoz hasonlítasz a legjobban?
A vidra

4. Kedvenc étel, mikor kicsit ittas vagy?
Indi… Kínai.

5. Mi a legfurcsább tárgyad?
Egy olyasmi pata, amiből lehet teát inni.

6. Mi a legutolsó dolog, amin sírtál?
Élet! Az élet!

7. Ha lehetnél, milyen szuperhős lennél?
Egy olyan szuperhős lennék, akit Ámornak hívnak és szeretetet és barátságot visz mindenhova, ahol célbatalál a nyilával.

8. Milyen tanácsot adnál a 16 éves önmagadnak?
Csak folytasd, minden jó. Minden rendben lesz!

9. Van valami titkos tehetséged, ha igen, mi?
Igen, talán. Van valami, amit tudok? [gondolkozik], Nem, nem hiszem. Nagyon unalmas vagyok.

Tovább olvasom

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Cikkek, Interjú DÁTUM: 2017.03.11.

3 / 6 oldal12345...Utolsó »