Ben Barnes – WMagazine interjú

A WMagazine-nak esélye volt interjút készíteni Bennel még a Ferragamo parti alatt. Az alábbi interjút olvashatjátok most. (:

Csak egy bizonyos ember – egy bizonyos, tiszta ember – képes felvenni egy teljesen fehér öltönyt. És úgy tűnik Ben Barnes az a srác. “Nem iszom vörös bort, ha észreveszitek.” – mondja a színész. Viszont elfogadott egy tequilát, a New York-i Rose Bar ajánalati közül az egyiket, ahol Salvatore Ferragamo egy olasz ünneplést csapott az új illatának, az Uomo Salvatore Ferragamo illatnak.
Mint az illat arca,Barnes volt a parti sztárvendége és olyan vendégeket vonzott oda, mint Will Peltz, Hilary Roda és Sean Avery, Ellar Coltrane és Hilary Clinton unokaöccsét, Tyler Clintont is. Nem csak Barnes jelent meg élőben, de levetítették a rövid kampányfilmet is, melyet Francesco Carrozzinni rendezett.
“Nem megyek olyan partikra, ahol nincs egy szélesvásznú projektor, ahonnan rólam vetítenek képeket, lehetőleg lassítva” – mondja Barnes, hátrafordulva a székén, hogy lássa a filmet. – “Ezt a kis sportautót kellett vezetnem Beverly Hillsben és elég jó érzés volt. Csak olyan embert akartak, aki élvezi az életet, mert szerintem a férfiak sokszor félnek jól érezni magukat. Az illatreklámok általában egy félmeztelen férfit ábrázolnak egy sziklán ülve és olyan tekintettel, hogy majdnem megölnek. Ennél úgy voltak, hogy ‘Na mi pont az ellenkezőjét szeretnénk’, én pedig azt mondtam, hogy ‘Én megtudom csinálni’.”
A brit színész pont most fejezte be a 7 hónapos tartózkodását Brooklynban, ahol a Marvel legújabb Netflix sorozatát forgatta, a The Punishert. “Eddig soha nem töltöttem 3 napnál többet New Yorkban, erre most itt voltam 7 hónapig.” – meséli Barnes. – “Szóval most, hogy feltöltődtem, mélyebbre ásom. Élveztem, hogy milyen gyorsan Londonra emlékeztetett engem a város, sok szempontból is. Először elég félelmetes volt, de miután kitapasztaltam a metrót, utána már könnyű volt. Aztán találsz egy helyet, ahol reggelente kávét szerezhetsz; egy bevásárló helyet, így nem kell házhoz rendelned mindennap és lassan megérted, hogyan működik a város és úgy érzed mintha odatartoznál. Sokszor az életstílusunk, mint színész elég kicsapongó és nyugtalanító lehet, ha nem tudod milyen lesz a struktúrád és ahogy hozzászoktam Brooklynhoz, imádtam. Simán eltudnék vegyülni Manhattanben és darabokat nézni; vagy zenét hallgatni, vagy csak elmenni inni – és hasonlók.”
Egy szuperhősös film forgatásáról ez mondta a színész: “Elég sokszor dolgoztunk este, és sok akció és hideg este volt, sok agresszív düh. Mindent bele kell adnod, hogy visszaadd azt az energiát.”
A műsor idén kerül majd vetítésre, sok infót viszont nem kaptunk róla. Szerencsére Barnes hozzá van szokva, hogy filmszerű titkokat tartson meg, köszönhetően a Westworld-beli szerepének. Csak próbáljanak meg infókat kiszedni belőle a 2. évaddal kapcsolatban. “Ez a baj, ha az HBO-nak és a Marvelnek dolgozol: halálfájdalommal tudsz róluk beszélni. Amennyit én tudok, végeztem a Westworld-del, és hogy véeztünk az első évaddal, ezután nem tudom mi lesz. És csak ennyit mondhatok.”
Elhallgat, mikor a telefonom megszólal – a régi iskolám kér, hogy adakozzak. Mielőtt elutasítanám a hívást, Barnes kiveszi a kezemből és felveszi. Sajnos elég hangzavar volt és a hívás megszakadt, mielőtt a jelentkező rájött volna, hogy egy Marvel sztárral beszél. Ben látta, hogy a telefonomon egy Victoria Beckham kép van egy olyan pólóban, ami ez áll: “A divat ellopta a mosolyom” és megkérdezte, hogy szeretném-e megnézni mi az ő háttérképe, ami egy Gene Wilder idézet.Ahogy elővette a telefont, pont kapott egy üzenetet Susan Sarandontól.
“Írd csak meg! Jól fog hangzani” – magyarázza Barnes. “Tudod miért? A fia itt a DJ. És ő játszotta az anyukámat A nagy napban. A kritikailag elismert, nagybevételű A nagy napban.” Szünetet tart. “Borzalmas volt.” – teszi hozzá.
De elég is a nagy kötelék építésről, pillanatokkat később maga Sarandon táncol be.

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Cikkek, Interjú DÁTUM: 2017.05.12.

William Moseley – Malina Bulletin videó

Az előző interjúfordításhoz találtam egy videót is. Ugyanazt mondja el Will, amit lefordítottam nektek az előző nap, így tudjátok hozzá olvasni (:

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Interjú, Videók DÁTUM: 2017.05.07.

William Moseley – “A filippínók pozitivitása inspiráló”

Az előző bejegyzésben elhoztam nektek az interjún készült képeket, ám most magát az interjút hoztam el nektek. Rengeteg érdekességet megtudhatunk Williamről, így érdemes végig olvasni (:

A Narnia krónikái rajongói úgy emlékeznek William Moseley-re, mint a fiatal Peter Pevensie. Néhány évvel később, William fantasztikus színésszé érett és különböző szerepekben játszik a katonától kezdve a “The Silent Mountain”-ben, az E! csatorna “The Royals” uralkodóján keresztül a zenei csodagyerekig a romantikus-komikus “Carrie Pilby” című filmben.
William nemrégiben látogatta meg a Fülöp-szigeteket, hogy promótálja a könyvön alapuló filmjét, ahol Cy karakterét. Szerepe szerint ő egy zenei tehetség, aki 8 különböző hangszeren játszik és egy másik zseni, Carrie szomszédja.
“Egy kicsit nehéz eset, harcia, de a srác ezt elég vonzónak találja, valahogy vonzónak. Szerintem elég azonos lelkűek, mert míg a fiú egy zenei tehetség, addig a lány intellektuális zseni” – mondja William a Bulletin Entertainmenttel készített interjú során.
Carrie, akit Bel Powley személyesít meg, egy 19 éves tehetség New Yorkban, aki úgy dönt kilép a komfortzónájából és olyan emberekkel találkozik egy lista alapján, akikre még nem is gondolt. A film Caren Lissner könyvén alapul
“Azért kedvelem ezt a karaktert, mert jómagam is érdekesnek találom. Teli van élettel, de mégis kicsit feszült. Van benne egy kicsit mókás dolog” – folytatja William.
A színész nagyon is beletudta élni magát Cy szerepébe, aki segített Carrienek “ledönteni a gátlásokat”.
“Úgy gondolom, én nem vagyok egy normális srác. Nem az az átlagos gyerek vagyok. És nem hiszem, hogy ez Cyra is igaz lenne” – mondja.

Tovább olvasom

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Interjú DÁTUM: 2017.05.06.

William Moseley – Malina Bulletin (képek)

Még március végén William Moseley a Fülöp-szigeteken promótálta a Carrie Pilby című filmjét, így rengeteg interjún vett részt. Nos, úgy tűnik én lemaradtam a Malina Bullatin Entertainment által készített interjúról, ám ezt most pótlom. Először a képeket hozom el nektek, amik az interjú során készültek, aztán pedig az interjú következik (:

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Interjú, Megjelenésképek DÁTUM: 2017.05.05.

Warwick Davis – Star Wars Celebration

Április 13-án a 40 éves Star Wars Panel egy kis ünnepség keretén belül ünnepelte a sorozatfilm születésnapját. Az eseményen Warwick Davisen kívűl a keménymag közül jelent meg pár fontosabb színész (mint például Hayden Christensen, Mark Hamill és Anthony Daniels. 32 képet töltöttem fel a galériába az eseményről:

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Interjú, Megjelenésképek DÁTUM: 2017.04.17.

William Moseley – Candymag interjú

Beszéltünk William Moseley-val a Narnia időszakról, a hercegi szerepéről a The Royalsban, a nagyon is várt Kishableány adaptációról és a Carrie Pilby filmről is, amit már adnak a mozikban.
A legelső Narnia krónikái film Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény 2005-ben került a mozikba. Talán 5-6 éves lehettél akkor, de biztos vagyok benne, hogy ismered ezt az adaptációt C.S Lewis gyermek klasszikusából. William Moseley, aki akkor Peter Pevensie-t játszotta, most eljött hozzánk, hogy promótálja legutóbbi filmjét, a Carrie Pilby-t. Esélyt kaptunk rá egyik nap, míg bemutatták a filmet Manilában, hogy beszélgessünk egy kicsit a Narniáról, a The Royalsról, a mostani filmjéről és a Kishableány adaptációról is.
Világos és korán van a hotel bárjában, ahol a Caren Lissnes Carrie Pilby könyvén alapuló film sztárjára várunk. A többi sztárral ellentétben, akik nagy társasággal jönnek, William csak maga sétált be a bárba, pár perccel 10 óra urán. Egy gyors bemutatkozás után leültünk és neki is vágtunk.

A TELJES CIKK A TOVÁBB UTÁN OLVASHATÓ

Tovább olvasom

ÍRTA: Ördögmanó KATEGÓRIA: Cikkek, Interjú DÁTUM: 2017.04.02.

2 / 6 oldal12345...Utolsó »